A Kertvárosi Kertbarátok Egyesülete 2017. június 12-én, az utolsó tanítási héten – az Iskola kérésére – 290 alsó tagozatos kisdiáknak tartotta meg a Móra Ferenc Általános Iskolában már hagyományosnak tekinthető „Kertjeink Kincsei” gyermekprogramját.
Váltakozó sikerrel próbálták a kisdiákok felismerni a zöldség- és fűszernövényeket, amelyekből néhányat meg is lehetett kóstolni. Például a snidlinget, fokhagyma ízű snidlinget, zöldhagymát, salátákat.
Sikeresebb volt a negyedik osztályosok terményfelismerő programja, ahol vetített képekről kellett – többségében közismert – zöldségeket, gyümölcsöket felismerni. A kelkáposzta nehéz ellenfélnek bizonyult, sokan vélték salátának.
A kóstoló asztalokról gyorsan fogytak a sokféle dzsemmel, lekvárral, mártogatóssal, zöldfűszeres túróval készített falatkák, a bodzaszörpös, paradicsom ivóleves és a gyógynövényekből forrázott teákkal megtöltött poharak.
Sajnos a gyerekeknek a programhoz biztosított idő rövid volt, így nem mindenki jutott el az egészséges táplálkozást és kézműves foglalkozást tartalmazó programokra, ahol gyakorlott szakemberek, és orvos várta őket. A gyerekek ügyesen válaszoltak a kvíz kérdésekre, ízlettek
az „egészséges” falatkák, de nem fogytak el. Kreatív képességük megmutatására sem maradt
sok idő, pedig lehetett zöldség és gyümölcs szobrászkodni, kézműveskedni.
A „Kertjeink Kincsei” program szervezői azt kérték a kisdiákoktól: mondják el otthon a szülőknek, nagyszülőknek érdemes kertészkedni, mert a kóstolt finom ételeket csak kertjeink terményeiből lehet elkészíteni.
Bányi Gyuláné elnök